Ágika titkárnőként amolyan mindenes is egy kisvállalkozásban. Sokféle munkája közé tartozik az is, hogy a számlákkal foglalkozzon. A postával érkező számlák úgyis az ő asztalán kötnek ki, így az, hogy a számlákat „házon belül mozgassa”, szintén az ő feladata maradt.
Igen ám, de vannak olyan számlák is, amelyek több vezető engedélyét is igénylik a kifizetés előtt. És lehet, hogy ő minden vezetőnek helyébe viszi az engedélyezendő számlákat, de ha a vezető nincs a helyén, nem ér rá, mert éppen tárgyal, vagy bármi mással van elfoglalva, akkor a számla nincs aláírva. És mindig van legalább egy olyan vezető, akinél egy-egy számla ilyen és ehhez hasonló okoknál fogva elakad.
Legutóbb borzasztó kellemetlen helyzetbe került. Mivel hol az egyik, hol a másik vezetőnél akadt el az egyik számla, a sok „parkolás” miatt kifutottak a fizetési határidőből. És természetesen mindez akkor derült ki, amikor már a partner telefonált, hogy hol a pénz... Nagyon kínos volt.
És persze hiába tudta, hogy melyik vezető nem ért rá több nap alatt sem aláírni a számlát, mégiscsak ő volt a hibás, mert az ő feladata végigkergetni a papírokat a szolgálati úton.
Bárcsak neki is lenne egy olyan szoftvere, mint a kolléganőjének, Kingának a másik kis termelőüzemben!
Kinga azt mondta, hogy neki elég csak rögzítenie a számlát a programban, aztán a szoftver a többit már automatikusan intézi. Jelzi minden a számla engedélyezéshez beállított vezetőnek, hogy „dolguk van”, ráadásul figyeli a fizetési határidőt is, tehát a jelzések egyre sürgetőbbek, ahogyan közeledünk a határidőhöz. A végén pedig automatikusan jelzi a könyvelő vagy pénzügyes kollégának, hogy a számlát minden vezető engedélyezte, tehát indulhat az átutalás.
Ő erről csak álmodik. Viszont a legutóbbi kínos „számlaincidens” után eldöntötte: összeszedi a bátorságát, és meg fogja mondani Sándornak, az ügyvezetőnek, hogy ideje automatizálni. Mindent. Amit csak lehet.
De elsőként a kifizetéseket. Ezzel:
